2024.10.07
Az éves összefoglaló jelentés megállapítja, hogy mind az országos, mind a létesítményi környezetellenőrzés során kapott eredmények szerint az engedélyhez kötött tevékenységeknek a környezetre, illetve a lakosságra gyakorolt hatása elhanyagolható, a radioaktív izotópok aktivitáskoncentráció-értékei több mintafajtánál is túlnyomórészt kimutatási határ alatt maradnak.
2024.10.07
Az Országos Atomenergia Hivatal határozatot hozott a Paks II. Atomerőmű Zrt. kérelmére indult, Paksi Atomerőmű 5. és 6. blokk létesítéséhez szükséges Villamosszerelési munkálatok komplexuma (UXE), Kábelek szerelési- és rakodóterületének (7.2) építési engedélyezési eljárásában. Az eljárás a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartására irányuló és az azzal kapcsolatos beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 208/2015. (VII. 23.) Korm. rendelet alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy. A vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben meghozott döntést az OAH hirdetményi úton közli.
2024.10.02
2024. szeptember 16-án kezdődött a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Bécsben megrendezésre került 68. Közgyűlése, melyen az Országos Atomenergia Hivatal delegációja Kádár Andrea Beatrix elnök vezetésével vett részt.
2024.10.02
Szeptember 17-től a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) amerikai egyesült államokbeli és holland szakemberek bevonásával négy napos workshopot tartott erőművi szakemberek és beszállítók számára Magyarországon. A rendezvénynek részben az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), részben a Paksi Atomerőmű adott otthont.
2024.10.01
"Tudtad, hogy bizonyos kutatóreaktorok nagyon rövid ideig képesek a névleges teljesítményük több ezerszeresén is üzemelni?"
2024.09.16
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 68. közgyűlése Bécsben
2024.05.30
"Atomenergiáról - mindenkinek" rendezvény Pécsett
2023.12.12
"Atomenergiáról - mindenkinek" rendezvény Debrecenben
2023.09.25
67. NAÜ közgyűlés Bécsben