A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) 2024. szeptember 4-én egy új jelentést tett közzé a nukleáris biztonság és védettség garantálására tett törekvéseiről az ukrajnai konfliktus során, két évvel azután, hogy Rafael Mariano Grossi főigazgató ellátogatott a frontvonal mögé annak érdekében, hogy biztosítsa a NAÜ jelenlétét a Zaporizzsjai Atomerőmű (ZNPP) területén és segítsen megelőzni egy nukleáris balesetet. A 28 oldalas jelentés kiemeli a NAÜ tevékenységeivel kapcsolatos kihívásokat és eredményeket Európa legnagyobb atomerőművének védelmével kapcsolatban.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség legutóbbi közleménye szerint a Zaporizzsjában tartózkodó NAÜ-szakértők sűrű füstöt láttak a Zaporizzsjai Atomerőműnél (ZNPP), amellyel kapcsolatban azt a tájékoztatást kapták, hogy feltehetőleg dróntámadás történhetett az erőmű egyik hűtőtornya ellen. A NAÜ szakértői azonnali hozzáférést kértek a hűtőtornyokhoz, hogy felmérhessék a károkat. A ZNPP a NAÜ-nek megerősítette, hogy nem áll fenn megemelkedett sugárzás kockázata, nincs radioaktív anyag a terület közelében. A bejárásra a tűzesetet követő napon, augusztus 12-én került sor, a szakértők nem találtak drón maradványokat. Rafael Mariano Grossi, a NAÜ főigazgatója megerősítette, hogy a mostani eset nincs hatással a nukleáris biztonságra, ugyanakkor hangsúlyozta közleményében, hogy „ezek a meggondolatlan támadások veszélyeztetik az erőmű nukleáris biztonságát és növelik a nukleáris baleset kockázatát.”
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közleménye szerint a zaporizzsjai atomerőmű arról adott tájékoztatást, hogy július 3-án több drón csapódott be személyi sérülést és kisebb erdőtüzet okozva a létesítmény közelében. A támadás az atomerőmű mellett lévő transzformátor-állomásban tett kárt. A létesítményt jelenleg egy 750 kilovoltos vezeték látja el a hűtéshez is szükséges árammal, valamint az erőmű számára továbbra is elérhető egy 330 kilovoltos tartalékvezeték. A NAÜ helyszínen tartózkodó szakértői a létesítmény telephelyén belüli károkról nem tettek jelentést. „Rendkívül aggasztó, hogy ezek a dróntámadások folytatódnak, annak ellenére, hogy egyértelmű veszélyt jelentenek az enerhodari lakosságra, valamint a zaporizzsjai atomerőmű biztonságára nézve. A támadásokat azonnal abba kell hagyni.” – jelentette ki Grossi főigazgató.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) április folyamán több alkalommal számolt be a Zaporizzsjai Atomerőmű (ZNPP) közelében tüzérségi akcióról, drón észlelésekről, valamint májusban rakéta támadásokról. Nukleáris biztonsági szempontból fontos kiemelni, hogy az atomerőmű épülete nem károsodott, a blokkjai úgynevezett hideg leállított állapotban vannak (a ZNPP jelenleg nem termel áramot, a blokkok hűtéséhez minimális hűtővízmennyiség elegendő). Az Ukrajnában található többi atomerőmű személyzete az elmúlt időszakban kiadott légiriadók ellenére is folyamatosan fenntartja a nukleáris biztonságot és védelmet a létesítményeikben.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint 2024. április 7-én legalább egy, de feltételezések alapján lehetséges, hogy akár több drón is elérte az ukrán Zaporizzsjai Atomerőmű (ZNPP) 6-os blokkjának épületét. Az elsődleges vizsgálatok alapján nincs jele a kritikus nukleáris biztonsági vagy védelmi rendszerek károsodásának.
2024. első hónapjaiban a háborús körülmények ellenére az ukrán nukleáris létesítményekben fenn tudták tartani a biztonságot. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakemberei folyamatosan jelen voltak a létesítményekben, ellenőrzéseket végeztek és értékelték a helyzetet. Rafael Grossi NAÜ főigazgató február 6-ai ukrajnai látogatását követően március 6-án Szocsiba utazott, hogy tárgyaljon a Zaporizzsjai Atomerőmű biztonsági és védettségi helyzetéről.
2023-ban a háborús körülmények ellenére fenn tudták tartani az ukrán nukleáris létesítményekben a biztonságot. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakemberei a létesítményekben folyamatosan jelen voltak, ellenőrzéseket végeztek és értékelték a helyzetet. A szervezet legutóbbi közleménye szerint a közeljövőben újra Ukrajnába látogat Rafael Mariano Grossi NAÜ-főigazgató.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 2023. augusztus 10-én közzétett közleményében arról adott tájékoztatást, hogy a Zaporizzsjai Atomerőmű 4-es blokkját melegből hideg leállított állapotra állítják át, mivel az egyik gőzfejlesztő berendezésnél szivárgást észleltek, ezért szükséges a hiba feltárása és elhárítása. A többi blokk már régebb óta hideg leállított állapotban van. Az egyes rendszerek üzemeltetéséhez szükséges gőz előállításához a 6-os blokkot hozzák meleg állapotba. A közlemény hangsúlyozza, hogy nem történt környezeti radioaktív kibocsátás. A munkálatokat szorosan nyomon követik a NAÜ helyszínen tartózkodó szakértői. A NAÜ továbbra is a külső forrásból történő gőzellátás telepítését javasolja, amely hosszabb távon nukleáris szempontból a legbiztonságosabb megoldás lenne. A közleményben hozzáteszik: az atomerőmű egyes külső árambetáplálásának megszakadásai továbbra is a nukleáris biztonsági és fizikai védelmi helyzet bizonytalanságát jelzik.
Az előzetes becslésekkel ellentétben még mindig tudják biztosítani a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátását a június 6-án megsérült Kakhovka víztározóból. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatója, Rafael Mariano Grossi hangsúlyozta, hogy bár ezzel valamennyi többletidőt nyertek, hogy áttérjenek az alternatív hűtővízforrásokra, "az általános nukleáris biztonsági és védettségi helyzet továbbra is nagyon bizonytalan és potenciálisan veszélyes." A NAÜ főigazgatója, aki a tervek szerint a június 12-i héten újra a Zaporizzsjai Atomerőműbe látogat, elmondta: továbbra sem ismert, hogy mekkora károk keletkeztek, és az sem látható tisztán, hogy mikor és milyen szintnél stabilizálódik a víztározó.
Június 6-án, hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben. A legfontosabb alternatív vízforrás a telephely melletti nagy hűtőtó, amely a tározó magassága felett található. Mivel a reaktorokat több hónapja leállították, a becslések szerint a tó több hónapig képes biztosítani az atomerőmű hűtéshez szükséges mennyiségű vizet . A NAÜ Főigazgatója, Rafael Mariano Grossi – a fenti hírek kapcsán – megerősítette, hogy a jövő héten, az eredeti terveknek megfelelően, a Zaporizssjai Atomerőműbe látogat.
A hírekben és a közösségi médiában számos félrevezető hír jelent meg egy ukrajnai robbanásról. Ezzel kapcsolatban fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a sugárzási szint sem hazánkban, sem pedig a környező országokban nem emelkedett meg, a mért háttérsugárzási értékek normálisak, nem alakult ki semmilyen radioaktív felhő Ukrajnában. A sugárzási adatok bárki számára online elérhetők. Az Országos Atomenergia Hivatal folyamatosan követi, és nukleáris biztonsági szempontok alapján értékeli az ukrán, valamint a nemzetközi eseményeket, és tájékoztatja a hazai lakosságot.